Út az egyensúly megteremtéséhez

Amikor nővéreim elmenetek még egy ideig üldögéltem a kihunyó tűz mellett, és átfogtam a térdeimet karjaimmal, és ringattam magam. Halkan dúdoltam is.

„ Összeér ég és Föld Visszatér ő is még.”

Nem gondoltam senkire valójában.,Messziről bálnák hangját hozta a szél.

Milyen lenne velük együtt úszni? – tűnődtem, majd felálltam és megláttam őket a távolban. Hirtelen egy láthatatlan szem nézését éreztem a mellkasomon. Valószínűtlen volt, de mégis azt éreztem, hogy egy bálna néz, az- az nem is néz, hanem érez , és mondani akar valamit.

Nem hang, nem érzés, hanem valami más érzékszervem észlelte ezt. Egyszer csak kint voltam magamból, mintha álmodnék. A bálnaraj alattam úszott. Lassan ereszkedtem alá. Az öreg rám sandított, és megszólalt:

– Megérteted a hívást. Jól van, tarts velünk!

Már nem volt testem, csupán lélek és szellemként úsztam velük. Láttam, hogy ők látják a víz alatti színeket, áramlatokat, rezgéseket.

Alkalmazkodtam hozzájuk. Szinte belesimultam az életükbe.

Most mintha egy tükör állna utunkba, de ők átúsztak rajta.

– Ez itt az álomidő.- mondta az öreg hangok nélkül, csak úgy a lelkemnek.

Nekem is sikerült átjutnom rajta, mintha ott sem lett volna, nem értettem.

Az öreg gurgulázott egyet. Talán nevet. – gondoltam.

– Tévedsz, amikor így teszek, akkor örülök, de nem nevetek, ez több,mint a nevetés.

Hirtelen nagyobb halraj vált láthatóvá, és látszólag nyugodtan úsztak. A bálnák szintén, jól megfértek egymással.

A víz alatt csönd borult mindenre. Lassan siklottunk, időtlenül. Váratlanul alattunk egy romváros jelent meg.

– Ez itt Mú szigete volt. – fordult felém az öreg- hallottál róla?

– Igen. Tudok a létezéséről.

– Már éltél is ott egyszer.

– Honnan tudod?

– Tudom … dom…. domm..- rezegtette meg a levegőt maga körül.

– Ember lánya, vándor! Figyelj csak, teljesen simulj bele az életünkbe, és többet fogsz tanulni, mint valaha.

– Mit kell tennem?

– Semmiiiiit- gurgulázott az öreg, csak légy.

– Hogyan?

– Nem tehetsz föl több kérdést ember lánya vándor, csak figyelj.

Hirtelen kört képeztek egy bálnaasszony körül, mintha védelmeznék. Megértettem, hogy a bálnaasszony szülni fog.

Csend lett az óceánon. Elült a szél. A bálnák is csak lebegtek a vízben, majd az asszony bálna hirtelen kilökte hasából az új életet. A kicsi bálna ugyan olyan volt mint társai ,csak kicsiben. Keresni kezdte az anyját, hozzádörgölődzött, majd úszott vele tovább.

Ebben a születésben volt valami csoda, nem is annyira a látvány, hanem az- az összetartozás, ahogy ott vártak a víz felszínén. Békesség, és harmónia volt bennük.

Ismét az öreg bálna mellett úsztam. Tudta az egész raj, hogy hová tartanak, és hogy mi van előttük. Érzékeny szenzoraik mindent jeleztek.

Az öreg tudatta velem, hogy beszélni kíván.

Úszás közben figyeltem őt.

-Az alsó és a felső világ egyensúlyát tartjuk. Ismerjük a csillagok járását. Tudjuk a Hold változásait, és ismerjük a Föld korgó gyomrát, a tűzhányók jelét, és érezzük a tornádó erejét is. Mindent megéltünk már, öregek vagyunk, de ez nem fontos. Amíg mi élünk addig egyensúly lesz a vizekben, de ha értelmetlenül pusztítanak bennünket, akkor elvész az egyensúly.

Majd hallhattam őt énekelni:

Egyszer láttam egy embert, bálnahúst evett.

Aztán sok embert láttam, bálnahúst ettek.

Az ember nagyon éhes, éhes, éhes, éhes