A Hold

Sejtelem. Várakozás van a levegőben, de ez a várakozás nem igazán örömteli, mert mögötte megbújik valami ismeretlen, valami nem várt meglepetés. A Hold mindig izgatta az emberek fantáziáját. A telihold fénye olyan szép igézettel szólít meg, és súg feléd az éjszaka. Tündérek énekelnek a hegy lábánál. Egy pillanatra a tündérkirály kékes holdfényből kaput varázsol elébed.

– Lépj be rajta halandó, felejtsd el a múltat, a fájdalmat, a bizalmatlanságot, a magányt.

Bódulatba estél. Követed a hangot. A tündérek dala felerősödik, és már látni véled őket, amikor hirtelen bizonytalanná válsz. Igaz ez, ami történik velem?

Vannak még csodák? Hol vagyok valójában?

A Hold egymaga világít. Leülsz egy tisztás szélére és figyeled a Holdat.

Kráterek, világosabb foltok tarkítják a felszínét. Maradandó sebek a testén.

Feljön a saját fájdalmad, és ekkor megértetted, hogy mindezt magad kerested, és okoztad magadnak. Tudatod megremeg egy pillanatra. Emlékezésed kitágul. Mondanád, de nincs kinek. Oda jutottál, ahol már nem értik a szavaidat, a fájdalmaidat. Nem értik az érzéseidet. Ez tündérföld, és csak ezen az egy éjszakán nyílik meg számodra a kapu. Hívogató a hold fénye, és te belefeledkezel ebbe a látványba, és már majdnem hatalmába kerít a varázslat, amikor felébredsz. Szemeid immár látókká váltak. Szád mondja a valódit, megízleled a vizet, megrebben benne a Hold visszatükröződő képe. Tükör, ismétled, tükör. Amit látsz egy tükörben látod, de a tükörben látható lényt nem tudod megcsókolni, nem tudod magadhoz ölelni, nem valódi. Rájössz, hogy amit eddig láttál a világról az hamis volt. Amit önmagadról láttál, az is hamis volt.

Tükör minden körülötted. És akkor hol vagy te ? Te mindenben benne vagy, te az örökkévaló gyermeke vagy. Elvárások, és remények nélkül. Mellkasod megemelkedik, és mától tudni fogod az imát, amit Isten ültetett el benned. Az imát, amely szól érted, csakis érted, mert minden imádságban magadért könyörögsz. Amikor ezt megértetted, akkor lesz teljes az életed. Kezeid lehanyatlanak, és megértetted, hogy hazudtál önmagadnak, a legszentebb önmagadnak. Ekkor kinyílnak a kapuk, és hallod a harsonákat, és lelked az egekig ér. Önbecsülésed ismét visszatér beléd. Nem vagy már elesett, nem vagy már szánalomra méltó. Te tündökölsz önmagad számára, mert túl mentél a kapun, és rájöttél, hogy a fény odaát becsapott. De te már nem vagy boldogtalan ettől, mert tudod, hogy a minden köszönt rád. A szemeidet már nem csapja be semmi, mert valóban látsz, és érzel, valódi érzéseket, elméd nem játszik többé veled. Meghódítottad őt, és most már ő szolgál neked.


A tó vizébe kő esett.
A Hold kerek képe széthullott.
Várnod kell, amíg a tó vize megnyugszik.
Ismét látod benne a holdat, de már tudod,
Hogy az ott csak egy kép.

Javaslat: Milyen misztériumba csöppentél?
Amikor a Hold lapját hozza elébed az élet, tudnod kell, hogy látásod változik.
Minden amit eddig láttál eltűnik, és egy pillanatra megijedsz. Pont ez a pillanat kell, ahhoz, hogy felébredj. Hogy lásd a valóságot magad körül. Megértél rá. Nyisd ki a szemed! Láss csodát, és örülj a valóságodnak!

Álmaid ekkor jóslóak. Jegyezd fel, mert megjön a válasz a kérdéseidre.