English

A Bolond

A Bolond

A Bolond a nulladik lap. Tekinthetjük úgy is, hogy ő a kezdet és a vég.

A Bolond elrugaszkodva a földtől lejti extatikus táncát.

Lelke mélyén még emlékszik arra, hogy milyen volt a földön élni, milyen törvények irányították az életét, de ő már egy másik régióban él, ahonnan a földi lét is teljesen más szemszögből látható. A Bolond már tud mindent, nincs szüksége újabb tanításra, hiszen a mennyet és a poklot is megjárta már. Koponyája nyitott az égi energiák felé, arany köröket formáz az erő, amely elhagyja a testét, és utat nyit a belsejében egy tisztább megismerésnek. Néha úgy tűnik, hogy kitisztul a tudata, és megpróbál normális ember módjára élni. Amikor így tesz fájdalmas tapasztalatokra tesz szert. Ha a fájdalom már nagyon erős visszamenekül bolond mivoltába, hiszen onnan szemlélve minden rózsaszín. Nem kell megfelelni senkinek, nem kell mosolyogni, ha sírni lenne kedve. Nem kell megjátszani magát mások előtt, hiszen ő a bolond, akit mindenki kinevet, de ő az, aki bűntelenül megmondhatja az igazat is. Nem éri vád, hiszen a bolond köntösében tetszeleg. A bolondnak mindent lehet.

Amikor ebbe az állapotba jut az ember mindent lát. Jót, rosszat egyaránt. Fáj az igazság látása, fáj a hazugság. Amikor a bolond látja a valót elborzad, és pördül egyet a tengelye körül, ha úgy tetszik kipördül önmagából. Ez az állapot, amikor úgy érezzük, hogy nem is velünk történik meg ez az esemény. Nem bírjuk már tovább. Jobb esetben ilyenkor a fájdalom átlendül egy magasabb transzformációba, ahol gyönyörű alkotások születhetnek. Ám ezek az alkotások a belső fájdalom és kielégítetlenség gyermekei. Két világ él a bolondban, ezek a meghasonulás gyümölcsei. Egyiknek sincs köze a valósághoz, és közben mind igaz. A Bolond csak táncol, csak táncol, kitáncol az életéből, nincs a jelenben. Hol ezt gondolja, hol azt, majd a tánc hirtelen megáll benne. Fény gyúl a belsejében. Kitárul a világ előtte, mindent lát, mindent érez, és már nem fáj neki a valóság. Egy pillanatra a két gömbből egy lett. A szemében tiszta tűz ég, amely mögött már nincs senki. Javaslat: a bolond állapota mutathatja, hogy amit látsz talán egy szemüvegen keresztül nézed, nem a valóságot látod. Próbáld meg magad a Földre lehozni, hogy jobban közelíts a saját valóságodhoz. Az ihlet pillanatait is mutathatja, amely nagyon felemelő, és úgy tűnik, hogy soha véget nem ér, de mégis fontos tudni, hogy ez csak egy tudatállapot változás, és holnap már más tudatállapotban leszel. Ne hozz életedre vonatkozó nagy döntést, ha ezt a lapot hozza elébed az élet.

A fénybe lépek
Kinyílott az ajtóm.
Kiléptem a fényre.
Kicsit vakított.
Áldott pillanatban,
Isten a látást adta nekem.
Fájdalmas meghasonulásként
Öleltem magamhoz a fényt,
Az egyetlen kiutat,
amely számomra létezik.
Hűséget az Isteni hűségben
Jóságot az isteni jóságban,
Sötétséget a pokolban.
Az éjszaka megannyi ördöge nevetett felém.
A fény angyalai azonban fogták a kezem,
Bár elveszett pillanataimban magam sem tudtam,
Hogy a fény vagy a sötétség követe vagyok.
Azután mindig történt valami.
Akartam, hogy történjen,
Akartam, hogy szenvedjek,
Akartam, hogy öleljek.
Isten lépett egyet hátra,
Követtem a vak homályban.
Te vagy Uram?
Kérdeztem félőn.
A válasz elmaradt.
Sötétben botorkáltam,
Tapogattam a nedves falakat.
Az alagút végén fény volt.
Kiléptem és lezuhantam a mélybe.
Meghaltam.
Eszméltem, mint lélek.
Lépdeltem, mint test.
Szellemem kivilágította lényemet.
Folyton akartam tudni, hogy hol vagyok.
Mindig csak akartam.
Mára már fákon csüngő száraz levelek lettek az akaratok.
Boldog, vagy bolond vagy ?
Kérdezte egy hang.
A pillanat felragyog a szememben,
Válasz nem érkezik sehonnan.