Megnéztem a képeket amelyek olyan dinamizmust, és olyan erőt sugároztak, amelyek engem is megihlettek.

– Olyanok ezek a képek, mintha egy másik világból szólnának hozzánk, mintha nem is erről a planétáról származnának. – mondtam.
– Reméltem, hogy megérzed az üzenetüket és igent mondasz a kérésemre. -válaszolta Enikő.

Igent mondtam, és elkezdődött egy olyan folyamat velem, ami félig ismerős volt, de mégis rengeteg meglepetést tartogatott.

Visszautaztam Németországba és vártam Enikő képeit. Megérkeztek hamarosan. Nézegettem őket és próbáltam ráhangolódni a képekre. A ráhangolódás sikerült, de szavak nem jöttek ki belőlem. Nem erőltettem, vártam. Az életem hozott olyan helyzeteket, amikor egy-egy kártyához meg tudtam írni az üzenetüket. Két évig tartott mire elkészült. Addigra minden élethelyzetet megéltem, ami a kártyákban is benne van. Természetesen eddigi életem leszűrt tapasztalatai is benne vannak az írásokban.

Korábbi és új verseimmel tűzdeltem még e könyvet.

Enikő végig türelmesen várt. Ezért nagy köszönet neki. Megértette, hogy át kell élnem a képek üzeneteit, hiszen vele is ez volt, amikor rajzolta őket.

Közös munkánk gyümölcsét immár az olvasók elé tárom.

Előszó helyett egy versemmel köszönteném a Fény kártyáit:

​