English

A Remete

A Remete

A Remete saját maga vállalta egyedüllétét. Magánya hálójában figyeli a teremtés csendjét. Minden megfigyelése tudatos. Az a fény ami benne van néha már fáj neki, mert nem oszthatja meg ismereteit bárkivel. Várja a beavatandó tanítványt, aki egyre csak késik. A Remete azonban nem nyugtalan, mert tudja az idő akkor jön el, amikor eljön. Tudását sok – sok életen keresztül fejlesztette.

Az-az erő, amely benne duzzad határtalan, de meg kellet tanulnia uralni a saját erejét. Az előző állomáson megszerzett erő önmagában vak. Pusztíthat és teremthet is. Amikor a beavatott eljut a remete állapotába hihetetlen tehetetlennek érzi magát először. Ott van a kezében a frissen adatott tudás, amely olyan erő, mint egy kard. Ám a remetének meg kell tanulnia a kardot megszelídíteni. Micsoda vívódás! Adva van az erő, de a kard nem sújthat le, mert abban a pillanatban a remete kezéből akaratlanul is kiesik a fegyver. A tudás kardja hatalom, de fénnyé válhat az úton. A remetének ez a feladata, hogy megmutassa a beavatandónak a tudás erejét. Hogy honnan ismered fel, hogy a remetével találkoztál?

Lehet, hogy jelentéktelennek tűnő ember jött veled szembe az ösvényen. Amikor találkoztál vele nem tudtad, hogy ki ő. Szürke posztó ruhát viselt, és jelentéktelen szavakat mondott neked. Azon az éjjelen még sem tudtál aludni, mivel nem tudtad feledni a jelentéktelen ember szemének színét, ruhájának jelentéktelen kinézetét. A lelked háborgott! Minden eddigi életigazságod kopogtatott lelked ajtaján. Kívántad, hogy reggel legyen már! Elviselhetetlen erő feszítette mellkasod, már-már azt hitted belepusztulsz. Aztán egyszer csak reggel lett. Felültél az ágyadban és kívántad, hogy az a jelentéktelen öregembert újra láthasd. Magad sem értetted, hogy miért, hiszen csak kínlódást okozott számodra, de mégis kívántad, mert tudtad már akkor, hogy ő hordozza számodra az igazsághoz vezető kulcsot. Egyetlen tekintetével többet adott számodra, mint amit elviselni képes vagy. Légy nyugodt! Soha nem találkoztál volna vele, ha nem lettél volna készen rá. Újra kisétáltál az ösvényre, és vártad, de nem jött.

Éltél, tetted a dolgod, néha emlékeztél rá, és tudtad, hogy eljön a pillanat, amikor újra láthatod, de azt tudtad, hogy nem várhatod, mert a legváratlanabb időpontban és helyen toppan elébed. Lehet, hogy a ruhája és a szeme sem lesz ugyanaz, de mindegy, akkor és ott tudni fogod, hogy Ő az.

A remete lelkében ott a felismerés, ha valódi értőre talál. Szemében tiszta átlátszó, mély tenger van. Ha belenézel nem tudod már csak az igazságot kimondani. Ez a nézés nem tűri a valótlant. Elporladnak a szavak, amelyek hiábavalóak. Ki sem tudod mondani, mert a pillanat tört része alatt elillannak, mint az őt megelőző gondolatok. Látod magad a remete szemében. Kegyetlen valóságodat magad kerested. Tudod nincs visszaút. És ebben a pillanatban szétesik minden, amit eddig hittél. Kapuk nyílnak, falak omlanak le, és te csak ordítani tudsz a fájdalomtól, ami eddig fogva tartott. Nem látsz már semmit, nincs már remény, nincs több út, nincs több kapaszkodó. Ez a vége az útnak, azt hiszed abban, a pillanatban, hogy ez maga a halál, és ekkor valami megváltozik.

– Köszönöm, hogy elhoztál idáig Mester! – mondod.
– Mi az, amit megtanultál az Úton?
– Azt, hogy önmagam mestere vagyok.


Javaslat: Ha a remete kártyája kerül a kezedbe, kérlek egy pillanatra csendesedj el. Figyelj a bensődre. Ne tégy semmit! Most a passzivitás a legjobb. Minden információ, minden tudás elér hozzád, ha tudsz csendben maradni.


A létezés

A létezés maga az élet.
A bensőm olyan üres, hogy kong benne a semmi,
Mégis egyetlen tekintet,
Egyetlen szellő,
Kinyitja lelkem ajtaját,
Amely szépségében feltárulva,
Előre viszi az életet.