English

A Varázsló

A Varázsló

Amikor a varázsló főpap a kezünkbe kerül önkéntelenül is kicsit behúzzuk a nyakunkat, nehogy bennünket érjen el az első erőnyaláb, amely belőle jön.

Félelmetes és egyben csodálatra méltó az a tudás, ami benne van. A szellem embere, de uralja az anyagot is. Mindent meg tud teremteni, amit csak akar.

Itt azon van a hangsúly, hogy mit is akar a Varázsló. Tudja, hogy a teremtésbe való beleszólása nagy felelősség, de még sem nyomasztja ez, mivel birtokában van az a tudás is, amely megálljra készteti. A Varázsló hatalma ebben áll. Tud megállni, nemet mondani, de tud kinyilatkoztatni is, ha kell. A szava teremtő erő, és ő ezt tudja.

Amikor a Varázslóval kell szembe nézni az nem könnyű feladat, mert lehet ő egy egyiptomi főpap, vagy maga Assisi Szent Ferenc is. Minden kornak meg vannak a maguk a varázslói. A mai kor varázslója az, aki ember tud maradni.

Mi is az a szó, hogy ember? Az ember maga a lelkiismeret szava, amit nem lehet elhallgattatni, mert a lelkiismeret Istentől való, mint ahogyan a bölcsesség is. Amikor elveszetnek látunk egy helyzetet az elme kitalál téziseket, amelyeket az ember elhisz, majd ezt követi a cselekedet. A cselekedet gyümölcsét csak később ízlelhetjük meg, ha egyáltalán megízleljük. Amikor döntünk, akkor már elköteleztük magunkat valami felé. Van olyan ember, aki erre képtelen. Ilyenkor az isteni gondviselés küld valamit, vagy valakit az ember elé, hogy lássa meg a helyzetét. Ilyenkor éled újra a lelkiismeret szava. Kopogtat a szív ajtaján, amíg oda bebocsátást nem nyer.

Mint ahogyan a mágus kezében két gömb van, úgy a döntéseink is e kettősségről beszélnek, ám van már olyan, aki kivár, amíg a kettőből egy lesz.

Ez a varázsló másik tudománya. Lát, hall, beszél, cselekszik, de már nem vakon. Átengedte magán ez ego hangját, meghallgatta, elhitte, majd elengedte. Hiszen belsejében tudja, hogy Isten mit akar.

A Varázsló bölcsessége abban is rejlik, ahogy hallgatni tud, várni tud, és képes a pillanat erejét használni. Tudja a jelen misztériumát és nem érdekli őt a múlt és a jövő sem. Lebeg a jelenben. Lépteit áldás kíséri, ahová megy. Kezeiben a kenyér megszaporodik. Ő maga már nem hisz a csodákban, hiszen éli azt, benne van. Hétköznapjának része, és néha csodálkozva tekint embertársaira, hogy ők miért nem értik a valót. Miért félnek kimondani az igazat, miért félnek önmaguktól a bennük rejlő csodától, miért nem hiszik el a jelen valóságát.

A Varázsló, ha segíteni akar másokon, akkor a hitet próbálja elültetni a másik ember lelkében, és a varázslás művészetét meghagyja Istennek.


Javaslat: Amikor minden veszni látszik az életünkben, amikor már úgy érezzük, hogy nincs kiút, akkor meditáljunk el egy kicsit a Varázsló lapjával. A hit csodákat képes megmozgatni, hát ekkor pontosan ez tud csak segíteni. A belső hit, amely a legrosszabb szituációban is áldással szolgálhat az embernek. Hogy hogyan találjuk meg a belső hitünket? A figyelem és a tudatosság sokat segít ebben. Legyünk figyelmesek másokkal szemben, és figyeljünk az orrunk elé, hogy mit állított elébünk a véletlen.


Ima

Hiába térdepel az, akinek a lelke néma.
Ülve, rejtett szobában sírni tudj!
Úgy hisszük, hogy mindennapjaink konyhaszaga elűzi az álmot.
Sóhajtás, elég csak ennyi.
Érdemtelen embertestünk szendereg.
Hol az átmenet?
Hol a határ?
Uram, adj erőt a kéznek!
Uram, adj vezető simogatást!
Fejet hajtok.
Érdemtelen testem kitárul.
Lelkem üdve befogad.
Nincsenek szavak.
Ablakom nyitva, figyel a lét.
Lábam alatt a föld,
Fölötte az ég.
Hogy szerethetsz bennünket?
Érdemtelen földi testek.
Karunk nyújtva,
Kérünk és néha köszönünk.
Az én fájdalmam semmi.
Az én jóságom még parány,
Bölcsességem nyiladozik.
Szeretetem növekszik velem.
Úgy légy jó, hogy néha rossz vagy.
Úgy vagy rossz, hogy néha jó vagy.
Adj bölcsességet, hogy tudjam mi a rossz.
Adj szeretetet, hogy tudjam, mi a jó.
Parányi érdemtelen ember.
Fogd meg a kezét és vezesd!
Bensőm nyílik.
Befogadja önmagam.
Már nem kell félni, hogy fáj.
Már nem kell félni, csak szeretni tudni kell.
Ember, a rügyek nyílnak.
Méhecskék dongják körül a teremtést.
Ember, kezeddel teremts!
Nézd, ami vagy!
Koronás ékkő.
Magadból várjál mindent.
Sugárzol, akár a nap.
Álmos fejed hajtsd le békében, mert ma már tudod,
Hogy simogatják a szívedet.
Bajaim oly csekélyek.
Érdemtelen hús-vér vagyok.
Szeretnék adni, hiszen nekem is adtak.
Kezemben egy fonál vége,
Görgetem, tekerem,
Gombolyagom nőttön nő,
Tudás, bölcsesség, és szeretet,
Érzéseim apró lángjai éltetik egem.
Boldogságom fonala fényes.
Nap szőtte apró pókjait.
Tündérrokkán tekerte az élet.
Visszamentem.
Visszajövök.
Látom aranyos kerevetem.
Láttam nyugalmas, tündöklő belsőm.
Uram, adj erőt, hogy tudjam elviselni bűnömet.
Emberparányom nyújtja kezét.
Hiszen minden benne van.
Adj neki erőt.
Adj neki bátorságot.
Én mit adhatok?
Befelé nézek.
Arany oroszlán száján keresztül,
Régi oszlopok csöndje és derűje nyílik.
Otthon vagyok.
Az öl, ahonnan jöttem.
Ezer évek súlytalan leple.
Fájdalom és kín.
Hol vagytok ti édes szolgálók?
Főpapom ajtaja nyílik.
Fejemre teszi a kezét.
Áldás!
Békesség!
Kegyelem!
A főpap nevel.
Akaratlanul szelídít, hogy jobb legyek
Számotokra, emberek