English

A Végítélet

A Végítélet

Az emberek gondolkodtak, a madarak szálltak. Az ember cselekedett, a madarak éltek.

A képen két szomorú madár nő ki a romokból. Nem gondolkodnak, csak szemlélődnek, nincs bennük fájdalom, csak ártatlanság. Az egész természet ilyen ártatlan, szemlélődő, és van.

A végítélet az ember öröksége. Amikor elszakadt az egységből már vállalta, hogy egyszer egy pillanatban minden összeomlik, és látszólag nincs kiút.

Amikor az ember elérkezett egy pontra saját bestialitása határára, akkor eljön a végítélet. Ezt már nem tudja szabályozni, ez már nem tőle függ. Minden amit elkövetett a környezete ellen mind az visszaszáll rá. Áradások, tűzvészek, megállíthatatlan folyamatok.

A két ártatlan madár csak szemlélődik, ők maradtak meg csupán.

A harsonák megszólalnak. Angyalok adják hírül, hogy elérkezett a feltámadás.

A feltámadás nem a halottak sírból való kikelése, hanem a saját nyomorúságod fölött aratott győzelem. Végre az utolsó pillanatban kinyílott a szemed, meghallottad az igaz hangot. Most eljött az idő tenni önmagadért és másokért.

Szaporázzad a lépteidet, mert a végítéletben a fény is eltűnik, és ekkor már nem lesz lámpásod, ha csak nem önmagadon belül. Most kiderül, hogy mit gyűjtöttél a kis tarsolyodba, ocsút, vagy valódi szemeket.

Ez a végső elszámolás órája.


Javaslat: amikor katasztrófa van az életedben, akkor tudod milyen közel van az Isten. Vagy te milyen távol vagy tőle. Megérzed ekkor a saját erődet, és tudni fogod, hogy hol a helyed. Világosan látod a kiutat a helyzetedből, és cselekedni fogsz. Ez a lépés már elvéthetetlen az életedben. Itt már lentebb nem juthatsz. A megadás közönye, és a túlélés hibátlansága veled van. Halld meg a harsonák hangját, saját lelked hangjait !



A szomorú angyal

Ingyenélő, nincstelen világunk
Rabul ejtő villódzó fénye röppen.
Miért sírunk?
Miért nevetünk?
Egy szomorú angyal,
Fejét lehajtva,
Kezét összetéve,
Rácsodálkozik a Földre.
Ezer kéz nyúl felétek,
És nektek egy se kell.
Pőrén, szakadtan, félig fehéren,
A vitorlavászon utolsó erőfeszítésében,
Befogta a szelet.
A hajó elindult.
Tatján üldögélt a szomorú angyal.
Nézi a hullámokat.
Egyszer régen az angyal ember volt,
Odaadta szívét a többieknek.
Az emberek kinevették.
Megtépázták a szárnyát,
„ Kicsi bolond angyal !”„ – mondták róla.
„ elmegyek oda, ahonnan jöttem” – mondta az angyal.
És eltávozott, majd angyal képében újra visszajött.
Mindent látott,
Mindent érzékelt, és talán az élete még nehezebb lett.
Látnia kellett az emberek ostobaságát,
Az emberek gonoszságát,
És az emberek hitetlenségét.
Talán ez fájt neki a legjobban.
És látta azt is, akik szárnyából tollat téptek,
Mind ékeskedett azzal.
Az angyal ekkor hajóra szállt.
Útja során találkozott a delfinekkel és így kérlelte őket:
„Segítsetek az embereken!
Az ember nem azt teszi amire hivatott.
Lágyítsátok meg szívüket,
Segítsetek rajtuk!”