English

Fiam 13. születésnapjára

Szép a köd,
úttalan utakon,
simogató fűszálak alatt.
Sarjad az élet.
Becsukom a szemem.
A nap átsüt rajtam.
Apró víztócsák tükre rezzen.
Kezem ráncai.
arcom sugárzó jója,
mind én vagyok.
Ma erdők öveznek,
A fák az égig nőnek.
Simogat a fűszál a szunnyadó
élet alatt.
Ember és Isten hozta létre.
Mi emberek Istenek vagyunk.
Kicsi, apró morzsáink az égig nőnek.
A gondolat lélekszorító, mégis emelő
vágyat igéz.
Ma a fűszálak simogatnak,
a nap az arcomig ér.
Minden, amit teremtünk, az a miénk.
A lélek szalad a rónán.
Kismadár dala él.
Kezed teremtő gyönyöre,
gondolatod ereje győz.
Épül a vár.
Súlyos kövei ezer évig élnek.
Építette apám.
Épülök én.
Fiamban él már a vágy.
Építsük magasabbra!
Anya, a te köveid még láthatatlanok!
Fiam! Az év telik. Múló perceiben
leteszem köveit a többi közé.
Amikor már látod, akkor a tied a vár.
Szép! Ugye?
Köddel jött az építkező gondolat.
Tisztul, fényesedik a napon.
Várunk a dombon egyre nő.
Nem rom, és nem varjúfiókák fészke.
Sasok szállnak ott.
Méltósággal forgatják fejüket.
Időtlen röptük nekünk beszél.
Emelkedjünk föl a köd alól.
Puha, visszahúzó ereje még él.
A köd fölött a fák már égig érnek.
A várba élet költözött.
Büszke lobogója hangot hallat
a szélben.
A sasfiók enni kér.
Kapuja nyitva.
Zsibong a boldog élet.
Kofa pöröl,
cigánylány jósol.
Égre meresztett szemei mondják,
Szállj a sasokkal!
Ma még a fióka csak enni kér.