English

Ngarong

Zöldel az akác, és visszájára fordult a levél.
Lehajtotta fejét térdére Sadím, a világtalan.
Lát, ezerévek fénye, gyötrelme van vele.
Lát, és én kimondom a neved.
Sadím! Hívlak, légy velem.
Szürke ruhád, sima fejed.
Béke.
Kékes szürke hegyek.
A hold simogat.
Az öt tó tükrözi az oszlopok fényét.
Tündérek faragták,
Sziklacelládban ég a parázs.
Sadím, hívlak!
Lásd világtalan képem.
Sadím, szőnyegeden térdepelek.
Ezer gyertya ég, és az ezerkarú szeme néz.
Igen, Sadím, te tudod olvasni a jelet.
Borzongat a tudat, hogy imád az égig ér.
Imád értem szól.
Gyújtod a gyertyákat és látsz szemeddel.
Sadím, küldted a gondolatot.
Adtál nekem.
Az én Istenem a te Istened.
A te Istened az én Istenem.
Szeretet van veled.
Szeretet van velem.
Az őz kíváncsian megáll, kezedből eszik.
A vadász kezéből kiesik a fegyver.
A véreb nyugodni tér.
A medve melletted alszik.
A tó vize olyan, mint az ég.
Sadím, végy egy kavicsot, mondd el:
Sima, fényes, puha, meleg, tiszta gondolat.
Hallom: Fáj neked, ami nekem fáj.
Örül a lelked, ha az enyém vidám.
Világlik a tested. Szakadt papírján
mégis odatalál a képzelet.