English

Kövek útja

Ez a történet egy vidéki város kicsit poros mellékutcájából indul. Húsvét hétfőt írunk. Ilyenkor a vidámság, a vendégfogadás, locsolkodás ideje jön el, de az én életemben egy újkori feltámadás kezdődött ezen a napon. Az utcán találtam magam. Két hónappal ezt megelőzően egy operáción estem át, amely szerencsésen végződött.

Lábadozásomat otthon töltöttem a lakásunkban. Az első hét után a férjem megállt az ágyam szélénél és a következőket kérdezte tőlem: Mikor hagyod el ezt a házat ? – nézet rám kérdőn. – Visszanéztem rá és a sírás fojtogatott. Műtét utáni állapotom miatt még felkelni sem tudtam, de mégis megfogalmazódott bennem valami, ha feltudok állni és egy utazótáskát sikerül erőlködés nélkül felemelni, akkor elmegyek. Ez volt a fejemben, de csak ennyit mondtam: Most nem tudok még felkelni és jelenlegi állapotom azt sem teszi lehetővé, hogy elhagyjam a házat. Ott álltam a poros utcán egy zöld utazótáskával a vállamon, tízezer forinttal a zsebembe, kisírt szemekkel. Mentem, a táska húzta a vállamat, fájt a sebem, és az egész testem olyan volt mintha megtépáztak volna. Milyen nincstelen és kiszolgáltatott az ember, ha elveszik mindenét és kirakják az utcára.

Néhány napra meghúzódtam Ildikó barátnőmnél, amíg a válóperemet elindítottam. Az egyik délután a közeli piacon sétálgattunk, amikor egy féldrágakő árust pillantottam meg. Nem nagyon ismertem ezeket a köveket, de valamiért vonzottak. Nézegettem és odafordultam a barátnőmhöz: Egyszer az én boltomban is ilyen kövek lesznek majd. – összemosolyogtunk. Hol lesz az a bolt kezit csókolom ?- kérdezett vissza az árus hallva a kijelentésemet. A szülőfalumban. – válaszoltam találomra. Tudja mit, amikor legközelebb erre jár hívjon fel telefonon, adok én magának bizományba is árut, és megtanítom a kövek tudományára. Köszönöm. – mondtam meglepetten. Nézze, itt van a telefonszámom, egyébként Felföldi Tibornak hívnak. – már nyújtotta is felém a kezét, majd odaadta a telefonszámát. Engem Zubor Erikának hívnak. – mutatkoztam be. – Köszönöm, élek a lehetőséggel. – mondtam neki. Közben hazautaztam a szülőfalumba, az édesanyám és a testvéremék befogadtak és igyekeztek segíteni rajtam. Pénzük nekik sem volt, így azután nekem is gyorsan munka után kellett néznem. Munkalehetőségek azon a vidéken szinte egyáltalán nincsenek, ezért mentő ötletként eszembe jutottal a kövek.

Két hét múlva visszamentem a városba, ahol addig éltem. Tibort már előtte felhívtam telefonon, és megbeszéltem vele egy találkozót. A feleségével együtt szívélyesen fogadott és elébem tett előre kicsomagolt, kőből készült ékszereket, marokköveket. Én úgy érzem, hogy előre kell bocsátanom valamit. Válófélben vagyok, nagyon kevés az az összeg ami rendelkezésemre áll, bizonytalan az egész helyzetem. Nem baj, maga ezt hamar megtanulja majd, és higgye el, hogy ezek a kövek nagyon hálásak. Odaadom magának bizományos értékesítésre, havi elszámolással. Néztem rá, majd magam elé, megakadt a tekintetem egy kövön, sima fényes zöld kő volt, rajta apró piros pettyek. Kezembe vettem. Érinteni is gyönyörűség az ilyet. Milyen szép és milyen finom az érintése. – mondtam. Heliotróp a neve, Jézus kövének is nevezik. Nézze itt vannak külön kicsomagolva, rajta a nevük, hogy megjegyezhesse. Megbűvölve néztem magam elé. Mennyi csoda, és milyen szépek. – gondoltam. Köszönöm, nagyon hálás vagyok önöknek. Nézze bárki járhat így, és mindig jól jön egy kis segítség. Van erről valamilyen könyvük ? – kérdeztem. Van, de mi nem használjuk ezt, a kőgyógyászatról szól. Ha kell elviheti. Igen szívesen megnézném. Még néhány lényegi dolgot elintéztünk, és én hamarosan a buszon találtam magam, amely a szülőfalumba vitt. Alig hittem el ami történt. Kicsi apró kincseim ott voltak a táskámban. Kezembe vettem a könyvet, amit kaptam és olvasni kezdtem. Nagyon meglepődtem, hogy mi mindenre képesek a drágakövek. Fizikai törvényszerűségek alapján fejtik ki hatásukat. Minden kő más-más rezonancián rezeg és ez a rezonancia képes gyógyulást előidézni a szervezetben, mivel a testünk bizonyos részei is különböző frekvencián rezegnek, ahol betegség van ott megváltozik a rezgés, és ilyenkor a kövek visszaállítják a helyes rezgést. Egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy ez nem igaz. Végtelenül hittem abban, hogy gyógyítanak. Hazaérve, Enikőnek a sógornőmnek és az öcsémnek mutattam a drágaköveket. Kicsit úgy éreztem magam, mint Monte Cristó grófja, aki most találta meg a kincseket. A sógornőm kitörő lelkesedéssel fogadta a csillogó köveket, a gyerekek is nagy örömmel vettek körül bennünket. Az öcsém kicsit szkeptikusan fogadta, ő mindig nagyon józan és előrelátó tud lenni és a valóságra hívja fel a figyelmünket, így megkérdezte, hogy hol fogom én ezeket a köveket értékesíteni. Kicsit elgondolkodtam, majd rájöttem, hogy magam sem tudom, hiszen se boltom, se lehetőségem, hogy értékesítsem őket. Másnap elmentem édesanyám kocsmájába, hogy bemutassam a köveket. Köztudottan az ilyen helyen inkább az alkohol érdekli az embereket. Kicsomagoltam és mutattam édesanyámnak. Mellé oda tettem a könyvet is, amely az ezoterikus nemeskőgyógyászatról szólt. Anyukám nagyon meglepődött, de a benne rejlő bölcsességgel annyit mondott csak: Szépek, de én nem hiszem, hogy gyógyítanak . Meghallották a vendégek, hogy miről beszélgetünk. Odajöttek és kérdezősködtek, mire jó ez, mire lehet használni. Elmondtam nekik, és felolvastam a könyvből a kövek gyógyhatását. Hirtelen két vásárlóm is akadt, Karai Miska, és Birgáncs a cigányember, aki egy keresztet kért tőlem. Elgondolkodtam a történteken. Milyen különös, hogy egy kiskocsmában követ vesznek tőlem. Karai Miska, aki most válik, rossz anyagi körülmények között van, és Birgáncs, akit a falubeli cigány kisebbség szinte kivetett magából. Másnap Irénke jött és vásárolt tőlem ékszereket, a testvére Pimpi kicsit leszólta az üzletemet, mondván ebből nem lehet megélni, pláne ebben a faluban.

Leültünk beszélgetni, és már nem tudom, hogy kinek jutott eszébe, hogy a szomszéd településen Cserkeszőlőben van egy fürdő, igaz, hogy nem annyira közismert, és a látogatottsága is kérdéses. Másnap elmentünk a sógornőmmel Cserkeszőlőbe, hogy megkérdezzük a fürdő vezetőit. Ők készséggel fogadtak, és elmondták, hogy több árus dolgozik a fürdőben, mi is egy újabb színfoltja lehetünk a strandnak. Hamarosan megállapodtunk a bérleti díjban, és a nagy medence melletti gyepes részen kaptunk helyet. Összenéztünk Enikővel, mosolyogtunk. Valami elindult ezt mindketten éreztük. Lázasan dolgozott az agyunk, hogyan tovább, milyen lesz a stand, hogy mutatjuk meg az ékszereket az embereknek. Enikőnek eszébe jutott, hogy van egy műanyag asztaluk két székkel, és egy napernyővel, kezdetnek ez is jó lesz döntöttük el. Hazaérve terveket kovácsoltam az állványokra. Hamarosan megérkezett a testvérem is, így együtt folytattuk az ötletbörzét. A végén minden összeállt. Lábon álló összeszerelhető állványt terveztünk, majd bevontuk bársonnyal a hungarocell lapokat, és kezdődhetett az ékszerek feltűzése. Nekünk nagyon tetszett a végeredmény. Az öcsém vállalta a nagyobb darabok átszállítását Cserkeszőlőbe, de az ékszerek, marokkövek elhelyezése sajnos bizonytalan maradt. Hamarosan jött a mentő ötlet, hogy Jutka a sógornőm édesanyja nagy gurulós bőröndje lesz a mindennapi szállítás eszköze. Hiszen minden nap busszal kellett Öcsödről Cserkeszőlőbe elutazni. Hamarosan eljött június elseje és készültünk az első kirakodásra. Az öcsém és a sógornőm elmentek dolgozni, csak Imike a fiuk volt otthon, aki segíteni tudott nekem. Együtt mentünk ki a buszmegállóhoz. Kicsit gyengének éreztem magam, még mindig fájt az operáció helye. Minden szükséges holmink a gurulós bőröndben volt. Húztam, de éreztem, hogy fáj a hasam, ekkor nyitott és elszánt tekintettel rám nézett Imike kilenc éve minden bölcsességével: Te ezt nem viheted, mert téged most nem régen műtöttek, én majd viszem. – kivette a kezemből és húzta tovább a göröngyös, hepe – hupás járdán. Látszott rajta, hogy nehéz neki, de az is látszott, hogy igazi lovag. Megérkezésünkkor a ruhatárosok segítettek kipakolni. Mindent összeszereltünk, majd kiültem a napernyő alá várva a vevőket. Imike kedvenc szórakozásának hódolt, elment úszni. Kíváncsi tekintetek pásztáztak, majd hamarosan odajöttek hozzám. Igyekeztem mindent elmondani a kövekről, és amikor nem tudtam valamit felolvastam a könyvből. Egész nap talpon voltam, mindenki vásárolta a köveket. Néhány pillanatra, amikor magamra maradtam mély levegőt vettem, volt bennem egy meghatottság. Hálásan néztem a köveimre és nagy szeretetet éreztem irántuk. Hazafelé menet jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy ez az én utam. Az első héten felfigyeltem néhány furcsa dologra. Szinte egyáltalán nem tudtam aludni éjszakákon át, és reggel mégsem voltam fáradt, nem igazán értettem. Az egyik éjjel a köveket nem vittem be a szobámba, hanem a folyosón hagytam őket. Azon az éjjelen tudtam aludni. Kezdtem érteni a kövek viselkedését. Egész álló nap kint voltak a napfényen, és így feltöltődve energiával, több erőt sugároztak, amelytől álmatlan lettem.

Tehát igaz, amit a könyvek írnak, hogy a kristályok feltölthetők energiával, napfénnyel, holdfénnyel, állapítottam meg magamban. Amikor újbók kiraktam őket a napfényre gyengéden megérintettem selymes fényüket, és néha még beszéltem is hozzájuk. Így ment ez egész nyáron át. A rokonságból felváltva segítettek a gyerekek. Összesen tíz gyerek. Eszembe jutott az öcsém kislánya Encsike, aki megállt néhány hónappal ezelőtt a betegágyamnál és sejtelemes mosollyal mondta: Erika én álmodtam mielőtt ide jöttünk hozzád. Volt egy nagy fa, a fán nagyon sok cseresznye volt. Ott voltál te is és még vagy tíz gyerek, aki szedte a cseresznyét Nem gondoltam volna még akkor, hogy ez a különös álom valóra válik. A strandon üldögélve Kati unokanővéremmel-, aki később bekapcsolódott az árubeszerzésbe, és az értékesítésbe is – sokat nevettünk, visszajött gyermekkorunk együttöltött nyaralása. Hálát adtunk az égnek, hogy ez megadatott. Nagyon szegények voltunk abban az időben, de mégis nagyon gazdagok. Amikor fáradt voltam bementem a legközelebbi medencébe, és éreztem, hogy oldódik a feszültség a hasi részemnél, majd egy idő után rájöttem, hogy az egészségügyi problémám is megoldódott. A a gyógyvíz, a kövek ereje, és az emberek segítsége mindenért kárpótolt. Néha különös érzésem volt, hálás voltam a férjemnek azért, hogy az utcára juttatott. Egy olyan világot láttam meg ezáltal, amelyet az igazgatói székből nem láthattam volna. Ezt megelőzően egy számítástechnikai cég fejlesztési igazgatója voltam. Ha belegondolok valóban nagy a különbség a húsvét előtti önmagam és a nyár végi önmagam között. Valami történt. Az emberek azzal jöttek vissza hozzám, hogy használt nekik a kő, én meggyógyultam, a gyerekek izmosan, barnán kezdték meg az iskolát szeptemberben. A heliotróp azóta is megvan. Hildegard von Bingen így nyilatkozott erről a kőről: ? Vörös pettyei Krisztus vérére emlékeztetnek , így a heliotróp az alázatosság, az önfeláldozás, a mindent átható szeretet, a szolgálat és a segítőkészség köveként vált ismertté.? ( Sang-E – Sitara: Kő-követek ).