English

Egységben való ringatózás

Egységben való ringatózás

Olyan volt ez az érzés, mint az anyaölben. Azt hisszük, hogy nem emlékszünk a fogantatásunkra, és a magzati kor kilenc hónapjára. Pedig ez nem így van. Valahol az agy rejtett zugaiban ott van minden elraktározva, vagy nem is agyban.

Talán sejt szinten ott van ez az információ, amely biztonsággal, vagy bizonytalansággal tölti el az embert. Szinte egész életünkre meghatározó lesz ez a kezdeti korszak. Ahogy egyre jobban belemerültünk ebbe az élménybe hirtelen olyan volt, mintha egy ős óceánban úsznánk.

Ebben az óceánban minden benne van, ami az élethez kell.

Lágy, monoton ringatózással altat el bennünket, majd felébreszt egy „szörnyű” traumára, magára a születésre.

Láttuk saját születésünket is, és megéltük anyánk örömét, fájdalmát is, és közben láthattuk, hogy apánk hogyan éli át mindezt. Különös volt látni az egész családot, három nemzedéket együtt. Amikor kijöttünk ebből az élményből Fatima szólalt meg először:

– Most már értem, hogy mennyire fontos a magzati állapot, és a születés.

Mindent meg fogok tenni azért, hogy a szülészeti osztályon a magzatok, és a csecsemők a legnagyobb szeretetben részesüljenek.

Látom, hogy minden tanulási folyamat alapja a szeretet. Ha úgy adod át a tanulnivalót, hogy közben szeretet hatja át, akkor minden jól megy, és aki tanul, az is hamarabb eszmél rá az összefüggésekre.

– Öröm volt látni magam magzatként. – mondta Ahmed – láttam, hogy mennyire boldogok voltatok- fordult felénk.

Összemosolyogtunk, megfogtuk egymás kezét.

Öröm volt látni gyermekeinket ilyen szépnek, egészségesnek, boldognak.

A parton egy lovas jelent meg. Fehér lova láthatóan önfeledten vágtatott.

Ahogy közelebb ért lelassított, majd megállt. Leszállt róla a lovasa, majd felénk vezette a lovát. Ezt a férfit nem ismertük, és mégis, mintha már láttuk volna.

A férjem néhai hadvezére volt, akire a népet bízta.

Örömmel üdvözöltük. Behívtuk őt hozzánk.