English

Önmagad hittel szolgálni

Önmagad hittel szolgálni

A Nap fényével elárasztotta a sivatagot. Éreztem, hogy különös ez a reggel. Nem tudtam volna megmondani, hogy miért olyan különös. Korán reggel késztetést éreztem, hogy kimenjek a sivatagba, mintha vártam volna valakit. Szívem is hevesebben vert mint valaha. Képességeimmel próbáltam belelátni, hogy mi jön el, de nem ment.

Dél körül már teljes volt bennem a várakozás. Férjem meg is kérdezte, hogy a sütemények, melyeket csak ünnepen sütünk, most miért pompáznak a finomabbnál finomabb étkek között.

– Kedvesem, valaki jön hozzánk, még naplemente előtt ideér. Magányos vándor, viszonylag idős ember, de mégis ereje teljében van. Nem tudom, hogy honnan ismerem, de ismerem.

– Akkor várakozzunk!

Gyermekeink közvetlen naplemente előtt kiálltak az oázis szélére és egymás kezét megfogva várakoztak. Fatima látta meg őt először.

– Nézd, ott jön!- mutatott a lemenő nap felé.

– Igen! Ő az!

– Kit vártok kedveseim?- kérdeztem a hátuk mögött állva.

– Anyám, ő a nagy tanító, őt várjuk. – szólt a fiam.

A teve láthatóan kimerült volt. Sötét öltözékbe burkolt férfi jött. Az arca elől levette a kendőt. Ismerősnek tűnt, de még sem tudtam, hogy ki is ő. Délceg, magas ember , napbarnított, sokat próbált.

Meghajolt előttem:

– Asszonyom, boldog vagyok, hogy láthatom. – mondta mély hangján, mely olyan ősi húrt pendített meg bennem, hogy majdnem elájultam.

– Üdvözölve légy uram, kit tisztelhetek személyedben?

– Messziről jöttem asszonyom, túl a csillagos ég tetejéről. Tudom, hogy gyermekeitek elérték azt a kort, amikor tanulniuk kell a kozmikus tudást, ezért vagyok itt.

– Kerülj beljebb uram!- hívtam.

A férjem is elősietett. Kedvesen üdvözölte az idegent, majd intett a szolgáknak, hogy készítsenek fürdőt az idegennek.

Segítkeztem a fürdő elkészítésénél. A lehető legjobbat szerettem volna neki adni. Amikor köntöse felül szétnyílott megláttam a mellén egy anyajegyet. Épp olyan volt, mint az enyém. Felsikoltottam. Az idegen kedvesen mosolygott rám, majd megfogta a kezem, és a melle közé helyezte, pontosan az anyajegyre.

– Ne félj tőlem asszonyom, közelebb vagyok hozzád, mint hinnéd. A fürdő után, vacsora közben felfedtem kilétemet.

Nem tudtam megszólalni. Nagyanyám mindig azt mondta, hogy pontosan ilyen anyajegy volt apám mellén is, mint nekem, de apám eltűnt a kozmikus por idején, és soha nem láttuk őt többé. Ő lenne az apám?- tettem fel magamnak a kérdést. Nem voltak róla emlékeim.

Sápadtan jöttem ki a fürdőből.

Férjem állt előttem, és megfogta a kezem:

– Kedvesem, bármi van, tudod, hogy számíthatsz rám.

– Tudom, és nem is akarom eltitkolni, hogy mi van bennem. Ez a férfi az apám.

A herceg kissé hátrahőkölt:

– Az ápád? De, hiszen nem is ismered őt, soha nem is láttad?

– Igen, de az anyajegy, ami a mellén van, olyan, mint az enyém. Nagyanyám

mondta mindig, hogy apámnak is pontosan ilyen anyajegy volt a mellén.

Hogy várta szegény élete végéig az eltűnt elsőszülött fiát.

– Kedvesem, nagyon örülök, hogy sátrunkban vendégül láthatom az apádat.

Lesz miről beszélni.

– Nagyon különösek voltak a gyerekek is, hogy várták őt, és azt mondta a fiunk, hogy ő a nagy tanító. És apám is ezt mondta megérkezésekor, hogy a gyerekek elérték azt a kort, amikor tanulniuk kell a kozmikus tudást, ezért jött.

A lakoma pompás volt, mondhatni királyi. Minden földi jó felsorakozott.

Amikor az étvágy már alább hagyott férjem odafordult apámhoz:

– Kedves apósom, kérlek, hogy mesélj nekünk az éltedről, hiszen leányod és én magam sem sokat tudunk rólad.

A két gyerek is odatelepedett apám mellé. Csillogó szemmel figyelték őt, láthatóan nagyon tisztelték őt. Tudtam, hogy a kicsik többet látnak az emberekből, mint mi, és sokkal tudatosabban viselkednek ilyen helyzetekben.

Én egyre növekvő rokonszenvet éreztem apám iránt. Olyan űrt töltött be most a szívemben, amit eddig senki sem tudott.

A korát tekintve talán 60 éves lehetett. Szép míves arca világított a tűznél.

A hangja olyan volt nekem, mintha Isten költözne lelkembe. Látszott még mindig izmos alkatán, hogy nem kezdte ki az idő. A szeme szeretetet sugárzott, az egész lényéből jött valami megmagyarázhatatlan erő. A szolgálók is tátott szájjal figyelték.

– Amikor a kozmikus por kitört anyádat, és testvéreidet nagyanyádhoz vittem. Tudtam, hogy ő erejével mindentől megvéd majd titeket. Engem elszólított a kozmikus háború, mely olyan távolságra röpített, ahonnan igazából nincs visszaút ide a Földre, legalább is emberi léptékkel mérve lehetetlen, több emberöltő. Tudtam, hogy esély sincs rá, hogy valaha láthatlak majd titeket.

– Beletörődtem a sorsomba, a megváltoztathatatlanba. Néha nagyon fájt, hogy nem segíthetek nektek. Mindent tudtam rólatok, és így még fájdalmasabb volt, hogy nem érinthetlek benneteket hús-vér formában.

Harcos voltam, különleges képességeket kaptam az ég Urától, és tanítottam nemzedékeket. Több száz év telt el, és egyszer csak a kozmikus tanács szólított. A bölcsek körben ültek, és pásztáztak tekintetükkel, majd megszólat a rangidős:

– Fiam, tudjuk, hogy jó tanító vagy, és azt is tudjuk, hogy a legjobb fiaink, lányaink a te kezed alól kerülnek ki, de most más küldetéssel bízunk meg téged. Unokáid születtek. Leányod, ki földi haladóhoz ment feleségül egy fiút, és egy leánykát szült. Ezek a gyermekek különös adottsággal jöttek a világra, hiszen az anyjuk is a csillagokból érkezett a Földre, és az apjuk is

Csodálatos erő, aki olyan régi dinasztia fia, amelyre még mi is nehezen emlékszünk. E gyermekek, amikor átlépik az ötödik életévet neked oda kell érned a Földre. Tudjuk, hogy a jelenlegi technikai feltételeink mellett ez lehetetlen. Különös pszichikus képességedet kell latba vetned, hogy odaérj.

Akár bele is halhatsz ebbe a küldetésbe, ha nincs elég erő a szívedbe.

Vállalod fiam?

Egyértelműen igent mondtam. Tudtam, hogy életem árán is látni szeretnélek benneteket. Így különleges tervet eszeltünk ki. Az időt visszahajlítottuk, és így öt év alatt megtettem a több emberöltőnyi időt. Tisztában voltam vele, hogy testem nem biztos, hogy bírja majd a terhelést, de szívem ide húzott hozzátok a küldetésem teljesíteni.

– Örvendünk atyám, hogy itt vagy. Lenne hozzád egy kérdésem.

– Tedd fel leányom!

– Atyám mi adott neked erőt az emberfeletti küldetés végrehajtásához.

– A hit gyermekem, és az, hogy szeretlek titeket. Hittem küldetésem sikerét, és hitemet a szívem ereje adta, ez a titok leányom.