English

A szomorú angyal

Ingyenélő, nincstelen világunk,
Rabul ejtő, villódzó fénye röppen .
Miért sírunk ?
Miért nevetünk ?
Egy szomorú angyal,
Fejét lehajtva,
Kezét összetéve,
Rácsodálkozik a Földre.
Ezer kéz nyúl felétek,
És nektek egy se kell.
A nap sugara,
Szétárad vizeiteken.
Hullámzás zaja veri a partot,
És nektek egy se kell.
P?rén, szakadtan, félig fehéren,
A vitorlavászon utolsó er?feszítésében,
Befogja a szelet.
A hajó elindul.
Tatján üldögélt a szomorú angyal.
Nézi a hullámokat.
Egyszer, régen az angyal ember volt,
Odaadta a szívét a többieknek.
Az emberek kinevették,
Megtépázták a szárnyát.
” Kicsi, bolond angyal ! ” – mondták róla.
” Elmegyek oda, ahonnan jöttem. – mondta az angyal.
És eltávozott, majd angyal képében újra visszajött.
Mindent látott,
Mindent érzékelt, és talán az élete
Még nehezebb lett.
Látnia kellett az emberek ostobaságát,
Az emberek gonoszságát, és
Az emberek hitetlenségét.
Talán ez fájt neki a legjobban.
És még látta azt is, akik szárnyából tollat téptek,
Mind ékeskedtek azzal.
Az angyal ekkor hajóra szállt.
Útja során találkozott a delfinekkel és így kérlelte Őket:
– ” Segítsetek az embereken ! Az ember nem azt teszi, amire hivatott.
Lágyítsátok meg a szívüket. Segítsetek rajtuk ! “